Növényi olajokról Elöljáróban

2011. július 28. - kreativiki

Mielőtt rátérnék a különböző növényi olajok jótékony kozmetikai hatásainak részletezésére, majd a későbbi bejegyzésekben az ezekből készíthető házi kozmetikumok receptjeire, szeretnék néhány dolgot előrebocsátani.

Először is fontos felhívnom a figyelmed, hogy mindig csak hidegen sajtolt vajakat, olajakat használj, sose finomítottat, mert ezek tartalmazzák megfelelő mennyiségben az egészségvédő hatóanyagokat! Általában nagyobb bio-, fűszerboltokban, webáruházakban lehet kapni őket elég eltérő kiszerelésben és árakon. (Lehetséges beszerzési helyeket és árakat igyekszem mindenhol feltüntetni.)

Azt is lényeges megemlítenem, hogy napi 1-2 teáskanálnyi hidegen sajtolt, esszenciális zsírsavakat (amiket az emberi szervezet nem tud előállítani, így magához kell, vegye), vitaminokat tartalmazó aranyat érő növényi olaj bevitelével jelentősen hozzájárulhatunk szépségünk, fiatalságunk megőrzéséhez, immunrendszerünk egyensúlyának fenntartásához.
Majd írok egy másik esszét ezen olajak jelentőségeikről, ha kenve, csorgatva, kanalazva, salátára zuttyantva fogyasztjuk őket, de itt, most csak a „kozmetikai” jelentőségeiket próbálom összefoglalni.
Azonban már most megjegyzem, hogy a többszörösen telítetlen zsírokban gazdag olajakat (pl. napraforgó, olíva) nem szabad hevíteni. Ezek szerkezete nagyon érzékeny, hő, fény, oxigén hatására könnyen bomlanak, és ilyenkor a test számára igen káros szabadgyökök keletkeznek. Így nem alkalmasak sütésre, főzésre, csak „nyers” fogyasztásra! Krémkészítéskor is csak a már kézmelegre hűlt többi összetevőhöz adhatók. Tárolni őket fénytől védett, hűvös helyen, sötét üvegben érdemes. (Az egyes olajok összetevőire és hőérzékenységére mindnél külön kitérek.)

A növényi zsiradékokra általánosságban igaz, hogy az emberi bőrmirigyek váladékához, a faggyúhoz hasonló szerkezetűek, így remekül tisztítják és ápolják a bőrt, igazi „bőrrokon” kozmetikumok. A faggyú egy természetes nedvesítőszer, ami védi a bőrt a kiszáradástól, ráncosodástól, rugalmassá, egészségessé teszi.
(Normális esetben a faggyú a bőr apró pórusain keresztül kiürül, és védőréteget képezve szétoszlik a felszínén. Fokozott faggyúműködés hatására azonban megjelenik az akne, amitől az arc grízessé (pici dombocskák jelennek meg rajta) válik. Ha az akne a felszínre kerül és eltömődik, megfeketedik (bepiszkolódik), mitesszer lesz belőle. Ha elfertőződik, begyullad, pattanás lesz.)
Növényi olajokkal (a szappanokkal ellentétben) a bőr kiszárítása nélkül eltávolíthatók a rárakódott különféle szennyeződések, ráadásul feltöltik a hámrétegeket jótékony hatóanyagaikkal (antioxidánsokkal (vitaminokkal), esszenciális zsírsavakkal, ásványi anyagokkal), nem mellesleg segítenek a sejtekben tartani a vizet, azaz hidratálnak. Minden olajnak (összetételétől függően) más és más tulajdonsága és hatása van, így más problémákat orvosolnak, különböző bőrtípusoknak megfelelően. Ezeket is összegyűjtöttem az egyes olajokra vonatkozóan. (Hogy hogyan állapíthatod meg – ha még nem tudnád -, hogy Te melyik bőrtípusba tartozol, arról majd még írok.)

A gyári kozmetikumok is tartalmaznak természetes növényi olajakat, de igencsak kis mértékben. (Az összetevő listán nem ritkán hátul kullognak a víz, glicerin, lanolin és társaik után, amik nagy mennyiségben alkalmazva szárítanak, eltömítik a pórusokat.) Ezekből az olajokból, vajakból remek, természetes ápoló krémeket lehet készíteni különböző problémákra, különböző bőrtípusoknak. Először sorjában mesélek a vajakról, viaszokról, bázis-, és illóolajokról, hogy el tudd dönteni, melyik illene inkább Hozzád, aztán jöhetnek a bevált receptek! ;o)

A kép forrása az international.stockfood.com oldal.

A bejegyzés trackback címe:

https://tarkafirka.blog.hu/api/trackback/id/tr563107226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása