Elkezdődött máris a napév második hónapja, Február,
katolikus nevén Böjtelő hava, mert Hamvazó szerda (a húsvéti nagyböjt kezdete) általában erre a hónapra esik (2012-ben ez február 22.),
vagy a régi Székely-Magyar naptár szerint Jégbontó hava,
másként Télutó, bízva benne, hogy márciussal valóban eljön majd a tavasz is,
esetleg Halak hava (február 21-e és március 20-a között a Nap a Halak jegyében jár).

A hónap latin neve Februarius a szabin „februm”, azaz ’tisztulás’ szóból ered. Februa, azaz „Engesztelő” volt a római Mars isten anyjának, Junónak egyik mellékneve. Ahogy Juno Februa adott életet Marsnak, úgy követi a februárt Mars hava, a március.
Az ókori Rómában február volt az év utolsó hónapja, amikor Februus isten tiszteletére ünnepségeket tartottak, égő fáklyákkal járták körül a várost, és vesszővel igyekeztek egymást a bűnöktől megtisztítani. A keresztények pedig ezen a napon gyertyás körmeneteket tartottak.

Február 2. gyertyaszentelő Boldogasszony, régi nevén Mária megtisztulása, Jézus Krisztus templomi bemutatásának emléknapja a keresztény ünnepi naptárban.
A zsidók törvénye szerint gyermekszülés után 40 napig (igen, ez az a bizonyos 6 hét...), amíg a tisztulás tartott, a nők nem mehettek be a templomba. Egy másik szerint pedig minden elsőszülött fiút Istennek kellett szentelni, ezért Jézust a szülei (bár Mária szeplőtlenül fogant, így nem volt szüksége tisztulásra), az idő eltelte után felvitték a templomba, hogy kimutassák, Jézus Istennek szánt áldozat. A gyertya erre is emlékeztet, hiszen leégve önmagát emészti el.
Erre emlékezve a katolikus templomokban ezen a napon gyertyát szentelnek. Ez a szentelt gyertya Jézus Krisztust, az önfeláldozó szeretetet, az asszonyi termékenységet és a megújuló élet ki nem oltható lángját jelképezi.
(A Gyertya szimbolikai jelentéséről tervezek egy különálló, hosszas bejegyzést.)
A régi időkben egészség és szerencsevarázsló eszközzé vált. Az e napon szentelt gyertyát minden család hazavitte, ahol ládafiában, vagy kék szalaggal átkötve, a falra akasztva tartották, vagy a házi oltárban kapott helyet.
Ez a nagy becsben tartott gyertya végigkísérte a vidéki ember egész életét;

• Leginkább vihar idején gyújtották meg, hogy távol tartsa a villámcsapást és a jégverést.
• Égett, ha beteg volt a családban, a mielőbbi gyógyulásért.
• A haldokló kezébe adták, hogy a gyertya fénye vezesse át a lelkét az örök életbe.
• Esküvő alkalmával is égett a nászéjszakán az ifjú pár mellett. (Erre utal a „tartja nekik a gyertyát” kifejezés is.)
• A kismamák szobájában is ott volt egészen a keresztelőig, "nehogy a Pogánykát a gonoszok kicseréljék".
• Beépítették az új ház falába is, hogy védje azt az elemi csapásoktól.
• A nagy ünnepeken; húsvétkor, karácsonykor is ezt a gyertyát gyújtották meg.

Mint minden jeles naphoz, ehhez is kötődik jópár időjárásjósló mondás:
Gyertyaszentelő melege, sok hó és jég előjele,
Gyertyaszentelő hidege, kora tavasznak hírnöke,
Gyertyaszentelőn, ha havaz, nem messze van már a tavasz,
De ha fénylik, drágaságot rémlik.

A néphagyomány szerint a medvék gyertyaszentelő Boldogasszony napján merészkednek elő barlangjukból és, ha a napsütésben meglátják az árnyékukat, akkor az arra utal, hogy hosszú lesz a tél, ha viszont az idő kevésbé jó nem látszik a medve árnyéka, akkor a tél már nem tart sokáig.
Idén, bár a napsütésben meglátta árnyékát a maci, a csikorgató hidegben mégsem bújt vissza barlangjába, így azt remélhetjük, hogy bár kemény lesz a tél vége, hamarosan mégis kitavaszodik.
Ezért is mondogatták ilyenkor, hogy "Inkább farkas ordítson be az ablakon, minthogy kisüssön a nap".

Hogy honnan ered a „medvejóslás”, annak nem akadtam nyomára, csak annyit olvastam ehhez kapcsolódóan, hogy az ősmagyarok számára a medve a legfőbb állatistenség volt, akit az akkor még természetszerűleg összekapcsolódó vegetációs ciklus, és a holdváltozások uraként tiszteltek. Téli álmából való február eleji ébredése, valamint az, hogy ekkor hozza világra bocsait, a természet föltámadásának, a tavasz eljövetelének jelképévé vált.

Nem mellesleg február 2. A szerzetesek világnapja is.
1997-ben II. János Pál pápa nyilvánította ezt a napot szerzetesek világnapjává, amikor az egyház azokat a papokat és apácákat ünnepli, akik a világon katolikus szerzetesként élik az életüket.

Forrás: Czárán Eszter: Világnak virága, Magyar Néprajzi lexikon, bloglap.hu, jelesnapok.oszk.hu.
A képek eredetijének forrása a jootix.com és a bookbelle0819.blogspot.com oldalak.

Ajánló:
Egy nagyon érdekes doktori disszertációt találtam éppen Mária tisztulásának ünnepéről és a gyertyaszentelés szertartásáról.