Nagyobbik Leánykám az ovikezdéskor - Tőle szokatlan módon - sokat sírt, gyakran volt kezelhetetlen, ami leginkább abból adódott hogy nagyon nehezen tudott elaludni, a saját ágyáról pedig hallani sem akart. Persze, mondhatnánk, hogy mindez "korral járó tünet, majd elmúlik", de én nem értem be ennyivel.
Sokmindent kipróbáltam; jól lefárasztottam a játszótéren (magamat is), vidám, csajos ágyneműt húztam, méginkább próbáltam betartani a megszokott esti rituálénkat, órákig ültem az ágya szélén lámpaoltás után, de semmi nem működött...

Végül egy általam nagyra tartott, mondjuk úgy "Ezoterikus Szakértő" tanácsolta, hogy tisztítsuk ki a lakást a negatív energiáktól, hogy NagyLeányom megnyugodjon.

Így szólt a tanács:

  • saibaba.jpgvegyek Sri Sai Baba Nag Champa füstölőpálcákat (csak ezt, nem másikat)
  • annyi piros almát és fehér teamécsest, ahány helyiség van a lakásban
  • minden helyiségben (a WCt és kamrát is beleértve) tegyek egy-egy almát, gyújtsak meg egy-egy füstölőt és egy-egy gyertyát, majd hagyjam leégni őket.

Egy délután a Gyerkőcökkel együtt építgettük a lakás minden pontján a kis, tisztító házioltárkáinkat. Ráadásnak még kis angyalkákat is tettünk a gyertyák, füstölők és almák mellé, alájuk szép horgolt csipketerítőket. Becsuktuk az ablakokat, hogy a hatás ne illanjon el, majd ünnepélyesen meggyújtottuk a meggyújtani valókat, és miközben nézegettük a lángot és a füstkígyót mesét olvastam és beszélgettünk félelmekről, szörnyekről, angyalokról, Álomországról.

Miután a füstölők leégtek (kb. fél óra után), kereszthuzatot csináltam, hogy minden rossz dolog (és a sűrű füst) kijusson a lakásból.

Amit még tettem a vidámítás érdekében:

  • Vettem egy bájos, a Lányom korának megfelelő foglalkoztató füzetet, jókis sulira felkészítő feladatokkal, amin csak ketten ügyködünk, ha éppen kedvünk tartja és időnk, no meg a Hugi engedi.
  • Horgoltam egy kis Tündérbogyó babát, ami elég pici ahhoz, hogy mindenhová magával vihesse, így vigyáz Rá helyettem is, ha épp' nem vagyok Vele. (A horgolásmintát majd később leírom.)
  • Kiszögeltem az ágya melletti falra a családunkról készített, bekeretezett rajzát.
  • Egy kis illatpárnára minden lefekvéskor teszek 3-3 csepp levendula és citrom illóolajat, hogy segítsenek az ellazulásban és tisztítsák a levegőt.

Eredmény és tapasztalat:
Még, ha esetleg nem is konkrétan a füst és a láng tisztítottak a lakásban, maga a rituálé és az egymásrafigyelés biztosan megtették, teszik a maguk hatását.
Bár aznap este még volt kis nyárvékolás ágybamenéskor, de másnaptól már bent sem kellett maradnom a szobában lámpaoltás után. A Gyerkőc (és én is) végre kialudta magát, pihent és ismét vidám lett.

Megjegyzés:

  • A fent említett füstölőpálcákat több ezoterikus boltban, internetes webáruházban be lehet szerezni, de láttam már 1 eurós boltban is, de mindig van a kedvenc Aura - Egzotikus Lakberendezési és Ajándékboltban az óbudai Vihar utcában.
    1 db védjeggyel lezárt dobozban 15 db, kézzel készített indiai pálcika van, kb. 3-400,-Ft ért.
    Nagyon finom, édeskés virágillatot hagy maga után. Kb. 30 percig füstölög és auratisztító, erősítő hatást tulajdonítanak neki. A sűrű füstje sem volt számunkra kellemetlen.
  • A teamécseseket, ha egy kis tányérra, pohárba állítod teljes biztonsággal magukra hagyhatod őket a szobában. (Persze, azért nem árt időnként rájuk nézni...)
  • A rituálé hatása (is) új-, valamint teliholdkor (és persze Buddha napokon) a legintenzívebb, aminek idején az energiák megsokszorozódnak. (Természetesen nem muszáj több hetet, hónapot várni, az eredmény egy átlagos hétköznapon is sem várat magára.)
  • A foglalkoztató füzetet a Postán találtam 390,-Ft ért; Kisokos, Készségfejlesztő munkafüzet 5-6 éveseknek a Pro-Team Nonprofit Kft. kiadásában. Más kiadótól, más korosztálynak szóló egyéb könyvecskéket is lehet találni, sőt, az "együttműködés" egy más formáját is be lehet vetni. A lényeg az együtt-ön van.
  • Tündérbogyóról Kádár Annamária Mesepszichológia című remek könyvében olvastunk, amiről majd később még szeretnék írni.
Szerző: kreativiki  2012.09.25. 09:25 Szólj hozzá!

Címkék: citrom levendula hold illóolaj Buddha Egészség Gyereknevelés Ezoterika

A bejegyzés trackback címe:

https://tarkafirka.blog.hu/api/trackback/id/tr934782052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.