Teremtő Buddha Nap

2012. július 23. - kreativiki

szerencsekerek.jpgMár többször írtam a GondolatTeremtőErejéről, és arról is, hogy a buddhisták szerint évente van 4 nap, amikor ez 10milliószorosan érvényes...Ezek Gautama Sziddhártha, azaz Shakyamuni Buddha életének legfontosabb eseményeire emlékező ünnepnapok, amik mozgó ünnepek (minden évben más napári napra esnek); a Hold járása határozza meg a pontos idejüket.

Azt tartják, hogy ezeken a Dharmacsakra, azaz 'sorskereke' napokon a pozitív illetve negatív cselekedetek hatása tízmilliószorosára hatványozódik, emiatt érdemes csupa szépre és jóra gondolni és cselekedni, a rosszat pedig kerülni. Hadd tegyem hozzá, nem csak ma...

2012-ben ma, azaz július 23-án van az év 3. Buddha napja, a Négy Nemes Igazság tanításának ünnepe. Gautama Sziddhártha a megvilágosodásához vezető úton ébredt rá az emberi szenvedés ok-okozati összefüggéseire; Buddhaként erről tanított első beszédében.

  • meghatározta, hogy mi a szenvedés (dukkha), ami az ember boldogtalanságát okozza. Szerinte maga a szenvedés leginkább az elégedetlenségből, kötődésekből, ragaszkodásokból fakad,
  • elmondta, hogy ennek kiváltó oka az állandó, valami (más) után való sóvárgás,
  • ennek a sóvárgásnak, azaz a boldogtalanságnak megszűntetése pusztán a sóvárgás feladásával, a jelen állapottal való megelégedés, az elszakadás által lehetséges,
  • végül tanított a gyakorlás Nyolcágú Ösvényéről, ami a szenvedés megszüntetéséhez vezet: a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás (vagy szándék), a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes életmód, a helyes igyekezet, a helyes éberség (tudat, figyelem) és a helyes elmélyedés, meditáció. (A "helyes" szó feltételezem a 'jóra való törekvést' jelenti.)

Ez a Négy Nemes Igazság
Azért nemesek, mert elvezetnek a belső békéhez, megvilágosodáshoz, de csak az értheti meg őket igazán, aki „nemes módon" (alázattal, komolysággal) közelít hozzájuk.
Igazságok, mert a valóságnak megfelelő állítások, mindegy, hogy miben hiszünk, ezek az igazságok egyetemes érvényűek mindig, mindenhol, minden emberre vonatkozóan.

Buddha ok-okozat összefüggése szerint a tudatlan és ártalmas módon elkövetett tettet törvényszerűen boldogtalanságnak kell követnie, ahogyan a bölcs tett és a boldogság is egymás következményei.
A hőn áhított boldogság megtalálása érdekében tehát fontos, hogy örüljünk a jelen pillanatnak, ahogy az van, örüljünk annak amink van, és életünkben a Nyolcágú Ösvényen járjunk.
Talán épp' megfelelő ez a 10milliószoros nap arra, hogy magunkba szállva mindezeken egy kicsit elgondolkodjunk (hitünktől függetlenül, csak úgy emberként) és saját jóra való törekvésünkkel fordítsunk kicsit sorsunk kerekén, hiszen (magamat ismételgetve) a Gondolatnak teremtő ereje van!

Elárulom, hogy 2012-ben a main kívül már csak november 6. lesz BuddhaNap.

Megjegyzem ismét, hogy a tibeti hagyományok szerint Újhold és Telihold napja hasonló módon százszoros erővel bír. A karma törvénye szerint, minden, amit ezeken a napokon teszünk, visszajut hozzánk, így amit ilyenkor adunk, azt százszorosan kapjuk vissza, legyen az jó, vagy rossz.

A hold járását a Holdnaptár.hu oldalon követheted.

Forrás: Tom Lowenstein: Buddha látomása
A kép Aleister Crowley Tarot kártya paklijából a Szerencsekerék című, amit a többi 77-el együtt Pamela Coleman Smith rajzolt.

A bejegyzés trackback címe:

https://tarkafirka.blog.hu/api/trackback/id/tr184669627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása