Légfrissítő házilag

2011. november 14. - kreativiki

November közepén, ahogy egyre hűl kinn a levegő, egyre kevesebbet lehet szellőztetni, azonban tombolnak a meghűléses betegségek (nátha, „ovitakony” és társaik). Így rövid idő alatt teleköhögjük, tüsszögjük a szoba levegőjét.
Az ilyen kórokozókkal telített lakásban lassabb a gyógyulás is.

A levegő fertőtlenítésére, illatosítására találták ki a légfrissítőket, de természetesen most sem a vegyszeres aerosolokra gondolok, amik modern korunk legnagyobb asztmakiváltó légszennyezői, hanem az illóolajokra.

A legtöbb természetes (igazi, jó minőségű) illóolaj jelentős baktériumölő hatással bír, sőt olyan "mellékhatásaik” is vannak, mint a fizikai és szellemi teljesítőképesség fokozása, fájdalomcsillapítás, stresszoldás és a gyógyulás folyamatának segítése, növelve az általános jó közérzetet és a pozitív érzéseket.
Ezek mellett jelentős tulajdonságuk még, hogy nem szabadítanak fel légzőszervi problémákat okozó anyagokat, mint a mesterséges légfrissítők.

Az illóolaj gyártó cégek is előállítanak különböző illatkeverékekből, kifejezetten levegőfertőtlenítésre alkalmas "természetes sprayket". Ezeket leginkább drogériákban lehet beszerezni, de láttam már nagyáruház polcán is. 10 ml kb. 1.500,-Ft.

Hasonló módon, percek alatt, házilag is készíthetünk légfrissítőt; így:

HOZZÁVALÓK

  • 1 ek (10-15 ml) 70%-os (gyógyszertári) alkohol
  • 20-30 csepp illóolaj
  • 100 ml meleg víz
  • szórófejes flakon

ELKÉSZÍTÉS

Az alkoholban elkeverem a kiválasztott illóolajakat. A megfázásos, téli időszakban én 10-10 csepp levendula és citrom, 5-5 csepp szegfűszeg és fahéj olajokból készítem az oldatot. Beleöntöm egy kis (30 mles) szórófejes flakonba, felöntöm meleg vízzel és az egészet jól összerázom.
Mindjárt dupla mennyiséget kotyvasztok, ami néhány napra elég.

A legjobb légfrissítő, fertőtlenítő hatású illóolajok: citrom, mirtuszfélék (mirtusz, cajeput, niaouli), eukaliptusz, és a borsmenta.
Hasonló hatásúak még a levendula, szegfűszeg, fahéj, bergamott citrusok (narancsok, grapefruit, mandarin) vagy a fenyőfélék.

Az illóolajok önmagukban vagy egymással kombinálva is használhatók.

Az összetevők kiválasztásánál figyelni kell, hogy bizonyos illók veszélyesek lehetnek
gyerekeknek: bazsalikom, borsmenta, eukaliptusz, rozmaring.
kismamáknak és epilepsziás betegeknek: bazsalikom, boróka, borsmenta, cédrus, ciprus, édeskömény, eukaliptusz, geránium, kakukkfű, kámfor, mirha, majoránna, rozmaring, szurokfű (oregánó), zsálya.
magas vérnyomásúaknak: fenyő, kakukkfű, rozmaring, zsálya.
alacsony vérnyomásúaknak: geránium.

HASZNÁLAT

3-4 fújásnyi permet a levegőben eloszlatva hosszú ideig kellemes, friss illatot biztosít. Textildarabra vagy papírzsebkendőre fújva és a szekrénybe helyezve, illetve potpourrira permetezve is használható.
A tiszta, természetes illóolaj (sem a víz, sem az alkohol) nem hagy foltot maga után.

Nem csak ilyenkor, náthaszezonban, de füstös, nehezen szellőztethető helyiségek (WC, autó) levegőjének frissítésére, szekrények illatosítására az év bármely szakában jól használhatók.
Nem csak fertőtlenítésre, illatosításra, hanem, hogy meleg, barátságos légkört teremtsünk az otthonunkban.
Nem csak flakonból permetezve, hanem aromalámpában elpárologtatva is elérhetjük a kívánt hatást. (Ilyenkor természetesen a hozzávalókból kimarad az alkohol.)

KEVERÉK-TIPPEK

Fűszeres fertőtlenítők:
- citrom, fahéj és ánizsolaj
- citrom, teafa, szegfűszeg, kakukkfű, citromfűolaj
- mandarin, grapefruit, szegfűszeg, fahéjolaj

Légúttisztító felnőtteknek:
- eukaliptusz, niaouli, borsosmenta, kakukkfű, citromolaj
- eukaliptusz, borsosmenta és kakukkfűolaj

A legjobb rossz szagok ellen: citrom, kubebabors
Friss citrusos: grapefruit, bergamott és édesnarancs olaj
Karácsonyi: édesnarancs, fahéj és szegfűszegolaj
Nyugtató: mandarin és levendulaolaj
Érzéki: ylang-ylang, édesnarancs, petitgrain olaj és vanília kivonat
Egzotikus: cédrusfa, jázmin, shiu olaj
Erős virágos, nőies:
- rózsafa, jázmin és ylang-ylang olaj
- bergamott, ylang-ylang, narancs és pacsuliolaj
Mentolos férfias, lendületet adó: rozmaring, borsosmenta és eukaliptuszolaj
Nyáron is, mert szúnyogot riaszt: borsosmenta, indiai citromfű és szegfűszegolaj

A bejegyzés trackback címe:

https://tarkafirka.blog.hu/api/trackback/id/tr303385001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása