Kisiskolás koromban a sulink mellett volt egy gofris. Úton hazafelé sokszor betértünk egy-egy túrós, csokis gofrira…Mióta anyuka vagyok, én csinálok gofrit a családnak.
Sok-sok recept létezik ebben a témában is; nekünk az alábbi jött be igazán:
Hozzávalók (elég sok darabhoz):
3 db tojás
- 4 ek (60 g) (barna) cukor
- 4 dl tej
- 80 g vaj
- 2 tk vanília esszencia
- fél citrom frissen facsart leve
- 300 g liszt
(én 200 g teljes kiőrlésű és 100 g fehér tönkölybúzát használok) - ½ csomag sütőpor
- csipet só
- 1 tk fahéj
- 1 gofrisütő (bármely nagyáruházban is kapható pár ezer forintért)
A gofrik tetejére:
túrókrém, különböző ízesítésű pudingok, lekvárak, mogyoróvaj, mogyorókrém, olvasztott csoki, tejszínhab és bármi, ami még eszedbe jut.
Elkészítés:
A tojásokat elkeverem a cukorral, a tejjel és az olvasztott vajjal, hozzáadom a vaníliát és a citromlét is.
A lisztben elkeverem a sütőport, a sót és a fahéjat.
Apránként hozzákeverem a folyadékokhoz, ami sokkal sűrűbb lesz, mint a palacsintatészta, de jó lesz úgy, nem szabad felhígítani.
Letakarva hűtőbe teszem legalább egy órára.
Sütéskor bekapcsolom a gofrisütőt, majd, ha már nagyon forróra felmelegedett, egy kb. egy negyed merőkanálnyi tésztát kanalazok a közepére (nem kell, a sütőfelületet elárasztani tésztával, mert kifolyik) és rácsukom a fedelét. Jó 2 percig hagyom sülni, majd egy favillával kiveszem és beállítgatom egy kosárba, hogy ropogósak maradjanak.
Önmagukban is nagyon finomak, de mindenféle édes krémmel is meg lehet kenni a tetejüket.
Megjegyzés:
- Már egyszer meg kéne számolnom, hány darabot lehet kisütni egy ekkora adagból, de, ha a családom letelepszik enni, akkor folyamatosan csak sütök-kenek-sütök-kenek…Egyszerre nem szokott elfogyni; ilyenkor hűtőbe teszem, és legközelebb tuti, nem marad egy csepp se belőle.
- Fontos, hogy jó forró legyen a sütő, mikor belekerül a tészta, hogy jó ropogósra süsse a gofrit.
- A sütési idő gofrisütőnként változó lehet. A lényeg, hogy akkor lesz jó, ha kívül ropogós, belül még puha.
- Fontos, hogy a sütőből kivéve úgy tedd, hogy a gőz tudjon távozni belőle, mert, ha egymásra teszed a gofrikat, akkor gumiszerűek lesznek, és teljesen elvesztik a ropogósságukat.
- A túrókrémet én úgy készítem, hogy a tehéntúrót krémesre keverem egy kevés tejföllel, pici mézzel és pici vanília esszenciával.