Március 19. József napja

2012. március 19. - kreativiki

A nyugati Egyház naptárai szerint már a 10. század óta március 19. Szent József, Mária hitvesének, Jézus nevelőapjának, a názáreti ácsmester ünnepnapja.

Szent József és az Ősök
Bár a Biblia szerint József volt a gyermek Jézus gondviselője, mégis csak egy-két helyen olvashatunk róla az evangéliumokban.
József kapcsán Máté evangélista hosszasan ismerteti írásában a Dávid és Ábrahám ősatyáktól eredő családfát. E szerint József a dávidi, Mária az ábrahámi vonal leszármazottja volt.
Ez azért lényeges, mert a zsidó hagyományok szerint Dávid leszármazottainak "Isten ígéretén alapuló trónjogosultsága" volt, és így József fogadott fia, Jézus is a királyság örököse lett apja révén.
A másik ősatyától, Ábrahámtól származik Izrael, azonban neki nem volt királyi trónja. Az Ábrahámnak tett isteni ígéret az volt, hogy „rajta keresztül áldatik meg a föld minden nemzetsége”, azaz az ő családjában fog születni a Megváltó.
Ezen logika szerint tehát a Dávidtól származók örökségi vonalon a trón várományosai voltak, az Ábrahámtól származók pedig a Megváltó ősei. József és Mária révén így az egész sor Jézusban fejeződött be, akit „Krisztusnak” azaz ’Felkentnek’, ’Messiásnak’ neveznek.

Názáreti József az ácsmester
József Dávid házának egy elszegényedett vonalából származott, aki szegénysége miatt törzsének családjai között eléggé megvetett volt. Kevés vagyonkájából ő mégis a nála még szegényebbeket támogatta. Egészen fiatalon könyv nélkül tudta idézni a zsoltárokat és más ószövetségi könyveket. Soha senkivel nem vitatkozott, szerénysége és szelídsége miatt szerették, tisztelték az emberek.
Az akkori szokások szerint 18-24 éves kora között jegyezte el a nála fiatalabb Máriát. Még mielőtt a házasságkötés megtörtént volna, Mária csodás körülmények között áldott állapota került, ami megijesztette Józsefet. Álmában azonban egy angyal megnyugtatta, hogy a születendő gyermek a Szentlélektől fogant, hogy megszabadítsa majd a népét bűneiktől, és kérte Józsefet, hogy vegye csak feleségül Máriát, és vállalja a születendő gyermeket. József atyai szerepe végül abban nyilvánult meg, hogy a Jézus nevet ő adta az újszülöttnek. Jézus igazából Jósua, Jehosua azt jelenti ’Isten segítsége’.
Józsefnek még kétszer jelent meg angyal álmában; mikor figyelmeztette, hogy a heródesi gyermekgyilkosságok elől meneküljenek Egyiptomba és mikor már visszatérhettek Názáretbe.
József nem játszott szerepet Jézus nyilvános működésében sem, sőt a fiú 12 éves kora után már meg sem említik a nevét, amiből a kutatók arra következtetnek, hogy jóval az előtt, hogy Jézus tanítani kezdett volna, József már meghalt.

A József név héber eredetű, jelentése ’Jahve/Isten gyarapítson’. Magyarországon az 1700as évektől kezdve a leggyakoribb férfinevek közé tartozik.

Szent József az egyik „legfoglalkoztatottabb” védőszent
1870-ben IX. Pius pápa a Szent Család fejeként az Egyetemes Egyház védőszentjének nyilvánította őt, de emellett Szent József a jegyesek és az iparosok, kiváltképp a famunkások, az otthont alapítók valamint az egyiptomi menekülés nyomán az utazók és még számos ország (Ausztria, Csehország, Kanada, Mexikó, Belgium, Peru, Oroszország) védőszentje is.

Művészi ábrázolásokon általában a kis Jézussal és esetleg Máriával, öreg emberként kezében liliommal, vagy az ácsok valamely szerszámával látható.

Időjárásjóslások, szokások, mondások:

  • József nap derűje, borúja, szele a következő negyven nap időjárását mutatja.
  • József kedvessége jó év kezessége.
  • Ha József napján derült, hőség hozzánk beül.
  • Ha ezen a napon szivárvány látszik az égen, aminek széles sárga sávja van, az jó búzatermést, a széles piros sáv pedig bő bortermést ígér.
  • József napja után már kalapáccsal sem lehet visszaverni a füvet.
  • Ha József napján megdördül az ég, Péter-Pálkor jég veri a határt, akkor a borosgazdák örvendeznek, akkor igen jó bortermés várható.
  • Amilyen az idő József-napkor, olyan lesz szénahordáskor Péter-Pálkor.
  • A József-napi rossz idő sok halottat jövendöl az évre.
  • Ha József napján fúj a szél, sok tűz lesz.
  • Sándor-József a szegény ember ellensége (mert az e napok táján fújó erős szelek sok kárt tesznek, sokszor letépték a falusi házak tetejét.)
  • József-napkor már az özvegyasszony ekéje is kinn van a földeken.
  • József napja a fokhagyma, a krumpli és a kapor ültetésének napja.
  • József napján tilos kölcsönt adni a földművelőknek, az ácsoknak, és a méhesgazdáknak.

Forrás: Kristin. E. White: Szentek kislexikona, katolikus.hu.
A kép eredetijének forrása a chaldean.org oldal.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://tarkafirka.blog.hu/api/trackback/id/tr804328329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása