Február 3. Balázs napja

2012. február 03. - kreativiki

Ezen a napon a katolikus egyház Szent Balázs vértanú püspökre emlékezik, aki elsősorban a torok, a kikiáltók, énekesek, a fúvós muzsikusok, az orvosok védőszentje, de valamiért a takácsoknak és a szélmolnároknak is.

Ki is volt Balázs püspök?
Szent Balázs (Blasius) örmény születésű gyógyító volt. Életéről nagyon kevés konkrétumot lehet tudni, tettei leginkább legendákban és csodatételekben maradtak fenn.
Úgy tartják, olyan szelíd és szolgálatkész, példamutató életet élt, hogy a keresztények a kappadókiai Sebaste nevű városában (ma Törökországban fekszik) püspökké választották. Ő azonban a Szentlélek indítását követve (Diocletianus császár keresztényüldözése elől menekülve) egy hegyi barlangban rejtőzött el és remete életet élt. Itt a legnagyobb egyetértésben élt az állatokkal ezért az állatok oltalmazójaként is tisztelik (aki távol tartja a farkasokat a nyájaktól). A legenda szerint vadállatok őrizték, madarak hordták néki a mindennapi élelmet, ő pedig begyógyította a sebeiket, megvédte őket a vadászoktól.
Agricola római helytartó katonái végül megtalálták, és mivel nem sikerült hittagadásra kényszeríteniük, a szokásos megkorbácsolás után siralomházba zárták. Rabságában is sok-sok csodát tett, sok emberen segített, gyógyított meg.

A róla szóló legismertebb legenda szerint megmentette egy halszálkától fuldokoló kisfiú életét, ezért is tisztelik leginkább a torokbajok elleni közbenjáróként. (A legenda azonban halszálkát említ, nem betegséget, ami egyes gondolkodók szerint arra utal, hogy Balázs már a nagyböjt szentje, a hal ugyanis böjti étel és hamvazószerda (a Húsvét előtti nagyböjt kezdőnapjának) legkorábbi időpontja Balázs napja után következik.) Az asszony hálából ételt és egy szál gyertyát vitt neki, ami a későbbi Balázsolás fő motívumává és a szent attribútumává vált.
Egy másik történet szerint egyszer egy farkastól visszaszerezte egy özvegyasszony disznóját, aki hálából leölte a disznót és megvendégelte belőle Szent Balázst. (Emiatt vidéken, sok helyen ilyenkorra időzítették a disznóvágást.)
Ezt az özvegyasszonyt kérte meg halála előtt, hogy az emlékére minden évben áldozzon egy gyertyát.
Végül 316. február 3-án vértanúhalált halt; gerebennel (kenderrost-fésű) kínozták, majd vízbe dobták, de a kereszt jelére a víz visszahúzódott, Szent Balázs pedig sértetlenül partra lépett. Végül a rómaiak lefejezték.

Szent Balázst rendszerint püspöki öltözetben vagy palástban ábrázolják; pásztorbottal és keresztbe tett gyertyákkal; sertésfejjel (a disznócsodára utalva) és gerebennel (emlékezésül arra a vaskampóra, amivel a legenda szerint kínozták).

Balázsolás - Balázsáldás
A védőoltás bevezetéséig (XX. sz. eleje) rettegett és sok gyermekáldozatot követelő betegség volt a diftéria, azaz a torokgyík, így érthető, hogy Szent Balázsnak miért alakult ki évszázadokon át tartó, komoly kultusza.
Február 3-án az anyák a templomba vitték gyermekeiket, akiknek álluk alá a pap kétkeresztbetett (vagy egy „Y” formájút) gyertyát helyezett, és könyörgő imát, a balázsáldás szavait mondta el értük. Ez (volt) a Balázsolás.

Almát is szenteltek ilyenkor, mert a nép hit szerint az alma orvosság a torokfájásra.

Balázsjárás - Balázs a diákok patrónusa
Balázs napjához kötődik a balázsjárás szokása is a katolikusoknál, amikor „Balázs vitézei" (az iskoláskorú, fehérbe öltözött, fejükön korona-szerű csákót viselő kis legények) köszöntek be a házakhoz és daloltak, táncoltak, a háziak pedig megvendégelték a őket és adományokat küldtek (szalonnát, tojást, zsírt) a szegénysorban élő tanítójuknak.
Ugyan ez az adománygyűjtő szokás (Gergely-járás) kapcsolódik a március 12-i Gergely-naphoz is.

Balázs-napkor tartották a hagyományos disznótort is, ilyenkor került asztalra a Balázs-bor, amit ezen a napon szenteltek meg, de a bor mellett megszentelték a vizet, a kenyeret és a gyümölcsöt is.

Emellett 2007. óta február 3. a magyar Rejtvényfejtők napja is, mert e napon jelent meg 1957-ben a Füles első száma.
Ebből az alkalomból minden évben nagyszabású versenyt rendeznek az érdeklődőknek.
Minderről bővebb információt találhatsz a Rejtvényfejtők Országos egyesületének honlapján.

Forrás: Gert Richter-Gerhard Ulrich: Mitológiai és Bibliai jelenetek a művészetben, jelesnapok.oszk.hu, katolikus.hu.

A kép eredetijének forrása a billcherryjr.wordpress.com oldal.

Február 2. Gyertyaszentelő Boldogaszony napja

Elkezdődött máris a napév második hónapja, Február,
katolikus nevén Böjtelő hava, mert Hamvazó szerda (a húsvéti nagyböjt kezdete) általában erre a hónapra esik (2012-ben ez február 22.),
vagy a régi Székely-Magyar naptár szerint Jégbontó hava,
másként Télutó, bízva benne, hogy márciussal valóban eljön majd a tavasz is,
esetleg Halak hava (február 21-e és március 20-a között a Nap a Halak jegyében jár).

A hónap latin neve Februarius a szabin „februm”, azaz ’tisztulás’ szóból ered. Februa, azaz „Engesztelő” volt a római Mars isten anyjának, Junónak egyik mellékneve. Ahogy Juno Februa adott életet Marsnak, úgy követi a februárt Mars hava, a március.
Az ókori Rómában február volt az év utolsó hónapja, amikor Februus isten tiszteletére ünnepségeket tartottak, égő fáklyákkal járták körül a várost, és vesszővel igyekeztek egymást a bűnöktől megtisztítani. A keresztények pedig ezen a napon gyertyás körmeneteket tartottak.

Február 2. gyertyaszentelő Boldogasszony, régi nevén Mária megtisztulása, Jézus Krisztus templomi bemutatásának emléknapja a keresztény ünnepi naptárban.
A zsidók törvénye szerint gyermekszülés után 40 napig (igen, ez az a bizonyos 6 hét...), amíg a tisztulás tartott, a nők nem mehettek be a templomba. Egy másik szerint pedig minden elsőszülött fiút Istennek kellett szentelni, ezért Jézust a szülei (bár Mária szeplőtlenül fogant, így nem volt szüksége tisztulásra), az idő eltelte után felvitték a templomba, hogy kimutassák, Jézus Istennek szánt áldozat. A gyertya erre is emlékeztet, hiszen leégve önmagát emészti el.
Erre emlékezve a katolikus templomokban ezen a napon gyertyát szentelnek. Ez a szentelt gyertya Jézus Krisztust, az önfeláldozó szeretetet, az asszonyi termékenységet és a megújuló élet ki nem oltható lángját jelképezi.
(A Gyertya szimbolikai jelentéséről tervezek egy különálló, hosszas bejegyzést.)
A régi időkben egészség és szerencsevarázsló eszközzé vált. Az e napon szentelt gyertyát minden család hazavitte, ahol ládafiában, vagy kék szalaggal átkötve, a falra akasztva tartották, vagy a házi oltárban kapott helyet.
Ez a nagy becsben tartott gyertya végigkísérte a vidéki ember egész életét;

  • Leginkább vihar idején gyújtották meg, hogy távol tartsa a villámcsapást és a jégverést.
  • Égett, ha beteg volt a családban, a mielőbbi gyógyulásért.
  • A haldokló kezébe adták, hogy a gyertya fénye vezesse át a lelkét az örök életbe.
  • Esküvő alkalmával is égett a nászéjszakán az ifjú pár mellett. (Erre utal a „tartja nekik a gyertyát” kifejezés is.)
  • A kismamák szobájában is ott volt egészen a keresztelőig, "nehogy a Pogánykát a gonoszok kicseréljék".
  • Beépítették az új ház falába is, hogy védje azt az elemi csapásoktól.
  • A nagy ünnepeken; húsvétkor, karácsonykor is ezt a gyertyát gyújtották meg.

Mint minden jeles naphoz, ehhez is kötődik jópár időjárásjósló mondás:
Gyertyaszentelő melege, sok hó és jég előjele,
Gyertyaszentelő hidege, kora tavasznak hírnöke,
Gyertyaszentelőn, ha havaz, nem messze van már a tavasz,
De ha fénylik, drágaságot rémlik.

A néphagyomány szerint a medvék gyertyaszentelő Boldogasszony napján merészkednek elő barlangjukból és, ha a napsütésben meglátják az árnyékukat, akkor az arra utal, hogy hosszú lesz a tél, ha viszont az idő kevésbé jó nem látszik a medve árnyéka, akkor a tél már nem tart sokáig.
Idén, bár a napsütésben meglátta árnyékát a maci, a csikorgató hidegben mégsem bújt vissza barlangjába, így azt remélhetjük, hogy bár kemény lesz a tél vége, hamarosan mégis kitavaszodik.
Ezért is mondogatták ilyenkor, hogy "Inkább farkas ordítson be az ablakon, minthogy kisüssön a nap".

Hogy honnan ered a „medvejóslás”, annak nem akadtam nyomára, csak annyit olvastam ehhez kapcsolódóan, hogy az ősmagyarok számára a medve a legfőbb állatistenség volt, akit az akkor még természetszerűleg összekapcsolódó vegetációs ciklus, és a holdváltozások uraként tiszteltek. Téli álmából való február eleji ébredése, valamint az, hogy ekkor hozza világra bocsait, a természet föltámadásának, a tavasz eljövetelének jelképévé vált.

Nem mellesleg február 2. A szerzetesek világnapja is.
1997-ben II. János Pál pápa nyilvánította ezt a napot szerzetesek világnapjává, amikor az egyház azokat a papokat és apácákat ünnepli, akik a világon katolikus szerzetesként élik az életüket.

Forrás: Czárán Eszter: Világnak virága, Magyar Néprajzi lexikon, bloglap.hu, jelesnapok.oszk.hu.
A képek eredetijének forrása a jootix.com és a bookbelle0819.blogspot.com oldalak.

Ajánló:
Egy nagyon érdekes doktori disszertációt találtam éppen Mária tisztulásának ünnepéről és a gyertyaszentelés szertartásáról.

Házi műzliszelet

Jöjjön megint egy tuti (könnyen, gyorsan elkészíthető és finom) uzsonnáravaló, és most az egészséges kategóriából.

Hozzávalók:

  • muzliszelet.jpg100 g zabpehely
  • kb. 20-20 g dió, mogyoró, földimogyoró, mandula, napraforgómag durvára törve
  • 2 tk fahéj (vagy kínai ötfűszer keverék, esetleg más téli fűszerek)
  • 3 tk cukorféle (a legjobb talán a Xilit, vagy a barnacukor)
  • 80 g teljes kiőrlésű (tönkölybúza) liszt
  • 125 g vaj
  • 100 g (3-4 ek) méz
  • 100 g (3-4 ek) (házi) lekvár

Elkészítés:
A zabpelyhet összekeverem a durvára vágott/tört/darabolt magokkal, a fahéjjal és a cukorfélével. Ennek a ¾ét elkeverem a teljes kiőrlésű liszttel, a megolvasztott vajjal és 1-2 evőkanál mézzel. Ez lesz a „tészta”, amit belenyomkodok egy sütőpapírral kibélelt formába (ez nálam egy 18 x 25cmes kis tepsi).

A lekvárhoz hozzáadok 1-2 evőkanál mézet és ezzel megkenem a „tészta” tetejét, majd megszórom a maradék zabpelyhes magokkal. (Kicsit meg is szoktam nyomkodni, hogy a magok beleragadjanak a lekvárba.)

Előmelegített, forró sütőben kb. 30 perc alatt sülnek aranybarnára.

Kihűlve szeletelheted és, ha dobozba teszed, napokig finom marad.

Tipp:

  • Tovább lehet bonyolítani a tésztát mazsolával és aszalt gyümölcsökkel, bár megjegyzem, az sokat dob a kalóriákon és a szénhidráton.
  • Más magokkal (szezám, tökmag, stb.) is lehet variálni az összetevőket, de ezek összmennyisége ne legyen 100 g-nál több.

Megjegyzés:
A Xilit (nyírfacukor) egy édes kristályos szénhidrát, egy természetes édesítőszer, ami a  szinte minden zöldségben és gyümölcsben benne van. A cukrot 1:1 arányban helyettesítheti, hozzá hasonlóan oldódik, de a cukorhoz képest sokkal (40%-kal) kevesebb energiatartalmú (2,4 kcal/g). Glikémiás indexe pedig 7-13 közötti (lassan emeli a vércukorszintet), így cukorbetegek és fogyókúrázók is nyugodt szívvel fogyaszthatják.
Egy hátránya van, az ára; 250 g kb. 1.000,-Ft.

A Kínai ötfűszer keverék tartalmazza szinte az összes téli (melegítő hatású) fűszert. Van benne: fahéj, csillagánizs, szegfűszeg, édeskömény, ánizs. (Ezekről a fűszerekről igyekszem hamarosan bővebben is írni.)
Egyre több helyen látom így egyre könnyebb beszerezni; 10 gr kb. 120,-Ft.
Természetesen házilag is elkészíthető, csak össze kell keverni a (lehetőleg frissen ledarált) alkotókat. Az édesköményből és az ánizsból csak fele annyit, mint a többiből.

Energia tartalma 135 kcal, és 14 g szénhidrát van benne kb. 20 darabnál, darabonként.

A recept eredetijét valamelyik 2009-es Wellnes magazinban találtam.

Brownie, nekünk csak Barni

Már régen szemeztem ezzel a süteményfajtával, mert tudtam, ez (is) tuti befutó lesz a lányaimnál. ’Barnácska’, alias Barni egy igazán igazi amerikai sütemény; nagyon könnyű elkészíteni és mérték nélkül fogyasztva eléggé egészségtelen, telis tele van csokoládéval, vajjal, cukorral…Több receptet is kipróbáltam, próbáltam egészségesíteni is (variálni a lisztekkel, csökkenteni a vaj és csokimennyiséget), de vagy a jellegét veszítette el, vagy nagyon kiszáradt.
Végül a Lányaimmal erre a változatra szavaztunk, hogy megtartjuk és uzsira egy pohár tej mellé csak 1-1 szeletet eszünk, vagy kicsit többet...

Hozzávalók (27 vékonyka szelethez):

  • 150 g (másfél tábla, minimum 70% kakaótartalmú) csokoládé
  • 150 g vaj
  • 150 g dió, esetleg mogyoró, mandula, vagy kesudió
  • 150 g (tönkölybúza) liszt
  • 1 csipet só
  • 200 g barnacukor
  • 1-2 tk vanília esszencia
  • 3 db tojás

Elkészítés:
A már olvadozó vajba beledarabolom a csokit és felolvasztom őket.
Nagyobb darabokra vagdosom a diót, és egy tálban összekeverem a liszttel és a csipet sóval.
A csokis vajhoz kevés hűlés után hozzákeverem a cukrot, a vanília esszenciát, majd egyenként a tojásokat is, végül pedig a lisztes diót.

Egy kicsi tepsit (az enyém 18 x 25 cm-es) kibélelek sütőpapírral, majd egyenletesen elsimítom benne a tésztát.
Alacsony hőfokon (180 ˚C-on) sütöm kb. 25-30 percig.

Ha kisült, a tepsiben hagyom teljesen kihűlni, aztán hidegre teszem másnapig, csak utána szeletelem.

Megjegyzés:

  • Egyes receptekben írnak kisebb-nagyobb mennyiségű (általában egy csapott kávéskanálnyi) sütőport is bele, de tapasztalatom (és az amerikai internetes oldalak) szerint jobb nélküle. Ha a kelleténél egy kicsit is több sütőpor kerül a tésztába, bár szépen felemeli a sütit, de hűléskor a közepe beesik.
  • A Lányaim kérésére csalok néha annyit, hogy 50-75 g-nyi jó minőségű tejcsokival keverem az étcsokit.
  • Ha vendégségbe, felnőtteknek készül sokat dob rajta egy kevéske, a tésztába kevert rum, vagy mandula likőr.
  • A másnap szeletelést tényleg jó betartani, mert a sütőből kijőve még jó ideig „forrócsokis” a közepe.
  • Azt az elszomorító tényt, hogy nem lehet rögtön nekiesni azzal szoktuk áthidalni, hogy este/késő délután alkotjuk meg a browniet, így könnyebb kivárni, míg másnap szeletelhetővé válik.
  • Zárható dobozban tartva minőségromlás nélkül napokig eltartható.
  • A sütit annyira egyszerű elkészíteni, hogy nálunk már a Lányaim csinálják; én csak kimérek, olvasztok és darabolok, de a szakszerű kevergetést és tepsibetételt ők végzik nagy örömmel.

Ajánló:
Ha már a csokinál tartunk, találtam egy kedves, érdekes oldalt e témában, ajánlom Neked is figyelmedbe a chocologia oldalt.

Veréb

Nem tudom, ismered-e ezt a kis videófilmet; engem mindig meghat és elgondolkodtat, ha végignézem.
A holdnaptáram szerint ezekben a napokban türelmesebbnek kéne lennünk egymással. Vagy leginkább mindig...leginkább a gyerekeinkkel...és persze a szüleinkkel...no, de leginkább mindig mindenkivel...Ha ez nehezedre esik, jusson eszedbe a Veréb!
 

Sajnos a készítőknek nem akadtam még nyomára, csak annyit tudok, hogy 2007-ben görögök alkották egy rövidfilm fesztiválra.

Vajas ajakír

A húgom kért, hogy készítsek neki egy másik ajakápoló krémet, mert az én kedvenc mézesem nem igazán tetszik neki.
No, ezzel már elégedett és szívesen használja, ilyenkor télen én is.

Hozzávalók:

  • 1 tk (2 g) méhviasz
  • 2 tk (8 g) shea vaj
  • 1 tk (5 ml) kókuszolaj
  • 1-2 kapszula E-vitamin (elhagyható)

Elkészítés:
A méhviaszt lereszelem és a vajakkal együtt egy kis tálban vízfürdőn (beleállítva egy forróvizes fazékba), folyamatosan kevergetve összeolvasztom.
A forróvízből kivéve a "csücskén" megszúrt E-vitamin kapszulából belenyomom a tartalmát.
Ezek után csak annyi dolgom van, hogy átöntsem egy 20 ml-es előzőleg alaposan kitisztított, fertőtlenített tégelybe.

Használata:
Egyszerűen csak egy keveset a tiszta ujjammal kiveszek a tégelyből és az ajkaimba masszírozom, mielőtt kilépnék az ajtón, vagy, ha éppen szükségét érzem.
A krémet nem szükséges hűtve tárolni, mert amellett, hogy nincs benne víz, a kókuszolaj és az E-vitamin "tartósítják" is.

Magyarázat:
A méhviasz a vajakkal (shea és kókusz) együtt szinte védőpáncélt képez az ajkakon. Hatékonyan védenek a jeges széltől, száraz, hideg levegőtől. A shea és a kókuszvaj is kiváló ápoló és hidratáló tulajdonságúak.
Az E-vitamin amellett, hogy táplálja az érzékeny ajkakat, segít növelni az eltarthatóságot.

Megjegyzés:
Szájfénynek is kiváló.

A kép eredetijének forrása a simple.co.uk oldal.

Vajas hidratáló

Ilyenkor télen a bőrnek nagyobb védelemre, magasabb viasz, vagy vaj tartalmú krémre van szüksége, az érett (öregedő) bőrnek pedig naponta. Ezt a krémet egy kedves negyvenes ismerősömnek készítettem, de a Lányaim hidegcsípte orcájára is ezt használom, sőt kézkrémnek is.

Hozzávalók:

  • 2 teáskanál (4 g) méhviasz
  • 2 tk (6 g) kakaóvaj
  • 2 tk (8 g) sheavaj
  • 1 tk (5 ml) kókuszolaj
  • 1 tk (5 ml) mandulaolaj
  • 1 tk (5 ml) jojobaolaj
  • 1 kávéskanál (2,5 ml) avokádó olaj
  • 1 kk (2,5 ml) búzacsíraolaj, vagy 2 kapszula E vitamin
     
  • 4 csepp levendula illóolaj
  • 4 csepp rózsaolaj (esetleg geránium)
  • 4 csepp jázmin
     
  • 10 ml rózsavíz

Elkészítés:
Minden összetevőt előkészítek és a használandó edényeket, eszközöket alaposan elmosom, fertőtlenítem.
Egy fazékban felteszek vizet melegedni, ez lesz a vízfürdő.
A rózsavizet egy kis pohárba mérem és beleállítom a melegedő vízbe.
A méhviaszt lereszelem és a vajakkal (kakaó, shea, kókusz) valamint a mandula és jojoba olajjal együtt egy kis tálkában szintén beteszem a vízfürdőbe és kevergetve addig melegítem, míg teljesen el nem olvadnak a vajak.
Akkor a pohár rózsavizet és az olvadékot is kiveszem a fazékból. A vajakhoz hozzáadom és alaposan elkeverem az avokádó olajat, a búzacsíra olajat (vagy az E-vitamint) és az illóolajakat.
Előveszem a kávéhabosítót és azzal keverem tovább az olajos részt, majd szinte cseppenként öntöm bele a rózsavizet is.
Türelmesen addig keverem a krémet, míg szilárdulni nem kezd. Ez eltart egy darabig, de nagyon fontos kitartónak lenni, mert így áll össze az emulzió.

Magyarázat:
A krémben lévő vajak mind remek védőréteget alkotnak a bőrön, ami óvja a külső károsító hatásoktól (hideg, szél, száraz levegő), de mivel a kőolajszármazékokkal ellentétben ez nem egy zárt réteg, a bőr tud alatta lélegezni, a pórusok sem záródnak el. Emellett növelik a bőrpuhító, ápoló mandula és jojobaolaj hidratáló hatását.
Az avokádó olaj rendkívül tápláló, bőrregeneráló hatású; tele van antioxidáns vitaminokkal, tápanyagokkal.
A búzacsíra olaj E vitaminban igen gazdag, ami a bőr szépségét és a krém eltarthatóságát növeli.

Az illóolajok (levendula, rózsa, jázmin) mind kiváló bőrápolók, különösen a száraz, érzékeny, öregedő bőrre. Egyéb hasonló hatású illók: citromfű, kamilla, mirha, narancsvirág, pacsuli, szantál, tömjén.

Rózsavíz
önmagában is remek bőrápoló; sejtregeneráló, hámosító, hidratáló hatású, illata kiválóan illik az illókéhoz.

Megjegyzés:
A krém elég gyorsan beszívódik, így nappali hidratálóknak és kézkrémnek is kiváló még illóolajok nélkül is. Igazi Ász!

Borotválkozás utáni krém házilag

A vegyszermentes, házikozmetikum mániám átragadni látszik családom többi tagjára is. A párom, mikor elfogyott az after shave balzsamja megkért, kutyuljak neki is valami borotválkozás utáni házikencét.

Tudtam, hogy az általam készített krém alapja sheavaj lesz, de azért a krémmánia.hu oldalon megnéztem, hogy milyen összetevőkből áll az eddig használt balzsamja (természetesen kihagyva a nemkívánatos összetevőket).

Ez lett a végeredmény, ami bevált (nem csak a páromnak…):

Hozzávalók:

  • 2 teáskanál (4 g) méhviasz
  • 3 tk (12 g) shea vaj
  • 1 tk (5 ml) kókuszolaj
  • 2 tk (10 ml) jojobaolaj (vagy mandulaolaj)
  • 1 kk (2,5 ml) avokádóolaj (vagy szójaolaj, esetleg szezámolaj)
  • 1 kk (2,5 ml) búzacsíra-olaj (2 kapszula E-vitamin)
     
  • 3 csepp levendula illóolaj
  • 2 csepp kék kamilla
  • 3 csepp zsálya
  • 1 csepp citromfű (citronella, esetleg kubeba)
  • 2 csepp szantál (esetleg cajeput, vagy vetiver)
     
  • 5 ml (rózsa) víz

Elkészítés:
Minden összetevőt előkészítek és a használandó eszközöket, edényeket alaposan elmosom, kifőzöm.
A méhviaszt lereszelem és vízfürdőn (egy lábas forró vízben álló kistálban), folyamatosan kevergetve felolvasztom a shea vajjal, kókuszolajjal, jojobaolajjal.
A forró vízbe beleállítom egy kis pohárba kimérve a rózsa, vagy desztillált vizet.
Ha felolvadtak a vajak, a tálat és a poharat is kiveszem a vízfürdőből.
A szezám és búzacsíra olajat, valamint az illókat is jól elkeverem az olvadékban.
Előveszem a kávéhabosítót és folyamatos keveréssel hozzáadom szinte cseppenként a vizet. Addig keverem a krémet, míg dermedni nem kezd, hogy az emulzió kialakulhasson.

Magyarázat:
Méhviasz összetartja az olajakat a vízzel.
Sheavaj serkenti a bőr öngyógyító képességét; gyulladáscsökkentő, puhító, nyugtató hatású különösen jót tesz az irritált, kisebesedett bőrnek (pláne borotválkozás után).
Kókuszolaj többek közt kiváló hidratáló.
Jojobaolaj a legtutibb bőrápoló; sejtregeneráló, gyógyító, puhító.
Avokádóolaj amellett, hogy regeneráló, vitalizáló és tele van jókis tápanyagokkal segít összetartani az összetevőket.
Búzacsíra olaj rengeteg E-vitamint tartalmaz, ami a bőrnek is jót tesz és növeli a krém eltarthatóságát.

Levendula illóolaj fertőtlenítő, bőrnyugtató.
Kék kamilla sebgyógyító.
Zsálya fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, összehúzó hatású.
Citromfű (és citronella) szőrtüszőgyulladás ellen, nyugtató, vírusölő.
Szantál (és cajeput, vagy vetiver) sebgyógyító, kifejezetten a szőrtüszőgyulladás megelőzésére, emellett férfias illatú.

Rózsavíz
sejtregeneráló, hámosító, hidratáló hatása van, amellett, hogy nagyon finom az illata.

Megjegyzés:
A krém a nehéz olajok miatt kissé lassan szívódik fel, ezért leginkább esti használatra javaslom.

Tipp:
Ha macerásnak tartod a krémkeverést, használj tiszta shea vajat borotválkozás utáni ápolókrémként.
Bioboltban, vagy webáruházban egyre könnyebben beszerezhető. Különböző kiszerelésekben árulják; 100 ml (kb.75 g) kb. 1.500-2.000,-Ft. Vásárlásnál nézd meg, hogy a származási helye egy afrikai ország legyen, és legyen rajta feltüntetve, hogy „Fair trade”. (Ez azt jelenti, hogy korrekt módon takarították be és dolgozták fel.)
Az igazi finomítatlan shea vaj kissé sárgás színű, füstös illatú és krémes állagú.

 

Lisztes bőrradír

Már nagyon régóta a mandulás bőrradírral mosom az arcom (szappannal nem is közelítek felé), de mikor a Herbáció népigyógyászati magazin 10. számában olvastam egy bőrradír receptet, muszáj volt kipróbálnom, illetve kicsit átalakítanom…

Hozzávalók:

  • 2 rész (pl. evőkanál) durva szemcséjű gabonaőrlemény (pl. zabkorpa, kukoricadara, esetleg vegyesen)
  • 2 rész finomszemcséjű, tápláló gabonaőrlemény (pl. zab, szója, rizs, tönkölybúzaliszt, esetleg vegyesen)
  • 1 rész tejpor

Elkészítés:
A hozzávalókat egyszerűen csak jól elkeverem egy zárható tetejű kis edénykében.

Használat:
Egy félmaroknyit kiveszek a keverékből és kevés vizet átengedve a tenyeremen pépet készítek belőle; ezzel masszírozom át az arcom, majd kis idő múlva bő vízzel lemosom.

Magyarázat:
A szemcsés őrlemények kíméletesen távolítják el az elhalt hámsejteket a bőrfelszínről.
A liszt és a tej fehérje és tápanyagtartalma jót tesz a bőrnek és tisztítják azt.

Megjegyzés:

  • Ezt a bőrradírt igazán egyszerűen és gyorsan el lehet készíteni, ráadásul nem kell tartani attól, hogy idővel megromlik és kellemetlen illata sincs.
  • Talán az egyetlen kényelmetlenség vele kapcsolatban, hogy, ha a hajtövekhez is kerül belőle, akkor onnan kicsit nehezebb eltávolítani.
  • A kukoricadara elég brutális dörzsanyag, ezért, ha vékony, vagy érzékeny bőröd van, válassz helyette inkább csak puhább szemcséjű darát, vagy korpát.

 

2012 a Sárkány éve

Mi a világnak ezen a felén valahogy mindent másképp’ csinálunk, látunk, gondolunk, számolunk, mint a „keletiek”. Lehet, az évezredekig tartó nagy távolság tette, hogy ennyire különbözővé fejlődtek a kultúráink.

A kínai számítások szerint – ahol a Hold járását tekintik követendő alapnak – az idei újév 2012. január 23-án (újholdkor) kezdődik és 2013. február 9-én ér majd véget. Ez lesz a fekete-víz-sárkány éve. Hogy mit is jelenthet ez ránk nézve, azt igyekszem körvonalazni, és majd jövő februárban, a Kígyó évének küszöbén visszanézve meglátjuk kinek mennyire vált igazzá…

Hogyan számolnak a kínai asztrológusok?
A Hold fázisai (új-növő-teli-fogyóhold) szerint, amik a naphoz hasonlóan 12 hónapra osztják az évet. Ezek a hónapok szintén hosszabbak (30 nap) és rövidebbek (29 nap), de vannak „hiányzó” napok is, amik miatt kb. 3 évenként egy kiegészítő (szökő) hónapot, is be kell iktatni. A teljes holdév 11 nappal rövidebb a napévnél, összesen 354 napos.

A „Földi Ágak”, azaz az állatövi jegyek a nyugati asztrológiával ellentétben nem egy-egy hónapot, hanem egy egész évet uralnak.
Egy általános kínai asztrológiai ciklus 12 évig, egy teljes ciklus 60 évig tart. Ez úgy áll össze, hogy a szintén 12 állatövi jegy (patkány, bivaly, tigris, nyúl, sárkány, kígyó, ló, kecske, majom, kakas, kutya, disznó) minőségét kiegészítik az „Égi Törzsek”; azaz az öt elem (fém, tűz, föld, víz és fa). A 60 év alatt mindegyik jegyhez egyszer kapcsolódik egy-egy elem; azaz 12x5.

Minden elem két évig uralkodik, egyszer a Yang jegyében (páros évek), majd rögtön utána a Yin jegyében (páratlan évek).
Azt, hogy a születésedkor milyen minőségek uralkodtak könnyen megállapíthatod; elárulja a születésed évének utolsó számjegye:
0: Yang Fém
1: Yin Fém
2: Yang Víz
3: Yin Víz
4: Yang Fa
5: Yin Fa
6: Yang Tűz
7: Yin Tűz
8: Yang Föld
9: Yin Föld

A napok mindegyike is tizenkét kétórás időszakra van osztva,  és ezekhez is a zodiákus egy-egy jele társul.
01.00 - 03.00 Patkány
03.00 - 05.00 Tigris
05.00 - 07.00 Nyúl
07.00 - 09.00 Sárkány
09.00 - 11.00 Kígyó
11.00 - 13.00 Ló
13.00 - 15.00 Kecske
15.00 - 17.00 Majom
17.00 - 19.00 Kakas
19.00 - 21.00 Kutya
21.00 - 23.00 Disznó
23.00 - 01.00 Bivaly

Ezeken túl égtájak, bolygók, színek, évszakok, napszakok is tartoznak minden jegyhez.

A születési éved szerinti állatjegyed az ábráról is leolvashatod vagy kiszámíthatod ITT.
(Ha január végén - február elején van a szülinapod, akkor a holdév eltolódása miatt lehet, hogy másik jegybe tartozol, de könnyen utána nézhetetsz a linken.)

Miért ők 12-en az állatövi jegyek?
Kínában a tartományokon belül is más-más legendák élnek a kínai horoszkóp eredetét illetően, de az alábbi talán a legközismertebb:
A történet szerint a tizenkét állatövi jegy, ami a kínai horoszkóp alapja, úgy keletkezett, hogy Buddha magához hívta a Földön élő állatokat. Hívására tizenketten jelentek meg, és az évek az állatok érkezési sorrendjében kapták meg a nevüket. Elsőként érkezett a Patkány, majd a Bivaly, utána a Tigris, a Nyúl, a Sárkány, a Kígyó, a Ló, a Kecske, majd a Majom, a Kutya, a Kakas és végül a Disznó. Bár a patkány és a macska nagyon jó barátok voltak, de a patkány gonoszsága miatt, a macska lemaradt az eseményről, így ő kimaradt a 12ből…

Mindezekről; a zodiákus állatjegyeiről, a yin és yang ellenpólusokról, az öt elem körforgásáról még írok majd bővebben, de most térjünk vissza az idei sárkány évhez.

Mi jut eszünkbe nekünk, itt Európában a sárkányokról?
Az európai elképzelés szerint a sárkány egy hatalmas, pikkelyes, szárnyas őshüllő; többnyire kígyótestű, több (leginkább 3 és 7) fejű, nagy karmokban végződő négy grifflábon járó, szárnyas, tüzet okádó, tüskés farkú félelmetes szörny, aki forrásokat, vizeket, hegyeket vagy kincseket őriz, királylányokat rabol, embereket és állatokat tizedel. Ő az ős-gonosz megtestesítője, pusztító fenevad, az állatias vadság, a mértéktelenség, a kegyetlenség, a cinizmus szimbóluma. A sok fej a megsokszorozódott testi és szellemi erőt jelképezi.
Az elbeszélésekben gyakran az utolsó akadály a sárkány, akit egy nemes lelkű, fegyelmezett erőnek, az isteneknek, az arra járó királyfinak, vagy szegénylegénynek kell legyőznie hősi küzdelemben (levágni a fejét), hogy a vállalkozás sikerrel járjon.

A keresztény ikonográfiában a sárkány az ősi kígyó, magának az ördögnek a legnagyobb gonosznak a megtestesítője. (Biztos eszedbe jut Szent György, ahogy legyőzi a sárkányt, azaz a hit, a sátánt.)

A kiégett, megkeseredett, hatalmaskodó, élhetetlen nőket is házisárkányoknak hívjuk...

Talán csak egyetlen kivétel létezik; Süsü, a kitagadott, ám az emberek által befogadott kedves, szerény Egyfejű.
De címerállatként is találkozhatunk vele; a Báthoryak és Walles címerében.

Milyen egy kínai sárkány?
Első sorban nem egy fenyegető, gonosz lény, hanem bár hatalmas, de jó, a derű, a jóság, a bölcsesség, a segítőkészség, a hatalom, felsőbbrendűség és a törvény megtestesítője; a császárság jelképe, és legfontosabb szimbólumállata.
Éppen ezért tartják különlegesnek és tiszteletre méltónak; leginkább pozitív tulajdonságokkal ruházzák fel. A kínai világképben a jang őselvet képviseli, tehát a nemzőerőt, a termékenységet, az aktivitást.
Úgy tekintenek rá, mint egy „égi” gondviselőre, aki segíti az egyszerű embereket.

A sárkány a kínai állatöv ötödik jegye, ezen túl a kelet, a napfelkelte és a tavaszi eső szimbóluma is. A kínai asztrológiában a 12 jegy között az egyetlen állat, ami nem valós. Különlegessége emellett abból is adódik, hogy egymagában több állatot is magába foglal; a kutya fejét, a szamár orrát, a patkány szemeit, a tigris fogait, a bivaly szarvait, a kecske szakállát, a kígyó testét és bőrét és a griff lábait.
Mozgása erőteljes és gyors, mint a villámlás, viharok, forgószél; váratlan, kiszámíthatatlan.

A kínai mítoszokban többfajta sárkány is szerepel:
-a mennyei, égi sárkányok, akik az istenek országát őrzik és hozzák az esőt;
-a szellem sárkányok, akik képesek szelet kelteni;
-a földi sárkányok akik általában a tengerekben és a folyókban laknak;
- a föld alatt élő sárkányok az istenek, és az emberek kincseit őrzik.

A népi hagyomány úgy tartja, hogy télen a sárkányok a föld alatt laknak, de a második hónapban feljönnek, és eközben meghozzák a mennydörgést és az első esőket. Ezért a második hónap második napján mindenfelé sárkányünnepet rendeznek, tűzijátékokkal.
A kínaiak szerint a vízzel és a tavaszi termékenyítő esőzéssel való kapcsolata alapján a sárkány a virágzás és az élet jelképe, az uralkodói hatalom megtestesítője. Úgy vélték, hogy a sárkány a tavaszi napéjegyenlőség idején fölmegy az égbe, az őszi napéjegyenlőségkor pedig alászáll a víz mélyére, vagyis hatalmát az égből és a vízből meríti.
A kezdet és a vég, a kiindulás és a cél azonosságának egyik szimbóluma, a saját farkába harapó kígyó vagy sárkány.

Milyen tulajdonságúak a sárkány évében születettek?
Különleges, színes egyéniségek. Erősek, akik tele van energiával és bölcsességgel.
A sárkányok szabad lelkek, fegyelmezetlenek, nem bírják a korlátozást, az előírásokat, a szabályokat, a saját szabályaik szerint szeretnek élni.
Extrovertált, könnyen barátkozó, társaságkedvelő lények, nagyvonalú személyiségek, remek barátok.
Tehetségesek, remek ötleteik vannak, ambiciózusok, a csúcsra törnek és igencsak jellemző rájuk a dominancia. Vezető beállítottságúak, akik nem félnek a kihívásoktól, és hajlandóak kockázatot vállalni. Szenvedélyesen vetik bele magukat minden feladatunkba, amiben a lelkesedésük hajtja őket tovább.
Gyakran segítenek másoknak, de ők nehezen fogadják el a segítséget másoktól.
Ahogy a sárkányok tüzet okádnak, így ebben a jegyben születettek forrófejűek, heves természetűek, sokszor használnak erőteljes gesztusokat.
A sárkányoknak a kígyóéhoz hasonló, hosszú nyelvük van, ami miatt szavaik gyakran gúnyosak és harapósak.

Idén a víz elem némiképp csillapít a tüzes sárkány-jellemvonásokon. A víz-Sárkányok képesek látni a dolgokat más nézőpontból is; kevésbé önfejűek és nem érzik feltétlen szükségességét, hogy mindig igazuk legyen. Érzelmesebbek és megértőbbek.
Mindezeken természetesen tovább alakít a születési órához tartozó állatjegy és a tény, hogy Európában vagyunk, nem Kínában.

Mit hoz a sárkány éve? Mit jelent ez a sok szimbólum a gyakorlatban?
Úgy tartják, a víz-Sárkány éve nagyobb változásokat hoz majd, mint az előző fa-Nyúl Esztendő.
A sárkány éve mindig nagyon mozgalmas, a haladásnak kedvez, alkalmas a nagy újrakezdésekre az összefogásra; vállalkozások indítására, költözésre, szövetségek, barátságok születésére, házasságkötésre, felfedezésekre…
Mivel a sárkányoknak fénylő, színjátszó pikkelyei vannak, mozgásuk gyors és tekergő, a kínaiak úgy vélik, hogy maga az állat is kiszámíthatatlan, megfoghatatlan. Nem lehet látni a fejét és farkát ugyanabban az időben. Így tehát várható, hogy sok váratlan dolog fog történni velünk 2012-ben. Ezek lehetnek szerencsések, vagy balszerencsések, de rajtunk is múlik, hogyan éljük meg őket.

A sárkány éve mindig szökőévre esik, ezért legyünk optimisták, hiszen így 1 nappal több lehetőségünk van bármire abban az évben.
Bízzunk benne, hogy minden szerencsésen alakul, hiszen ez az egyik legpozitívabb és legerősebb csillagjegy.

Egyszóval, gondold át, mit szeretnél elérni idén, milyenek a lehetőségeid, vannak-e korlátaid és azok leküzdhetők-e és merre akarsz tovább indulni. A Sárkány Évében hirtelen módon érkeznek a változások, nem biztos, hogy lesz időd arra, hogy kényelmesen, megfontoltan átrágd magad a döntéseiden. Ha már körvonalazódó tervekkel lépsz a Sárkány Évébe, könnyebben választhatsz az adódó lehetőségek közül, kellőképpen kiaknázhatod az év adományait. Mindezt tedd bátran, önbizalommal telve, akár vakmerőn, belső hangodra hallgatva.
A kínai közmondás szerint „Jobb megtenni, mint kihagyni.”

2012-höz több szempontból is kapcsolódik az 5-ös szám, ami a kínaiak számára több mint szerencsés. Az év 2+0+1+2=5, az első nap 23-a is 2+3=5, a Sárkány az ötödik állatjegy, a víz az ötödik elem.
Méltán várhatjuk, hogy ez évben a kínaiak Öt Áldása; a Gazdagság, Boldogság, Hosszú élet, Szerencse, Jólét jellemzi majd az egész évet.
Talán a legfontosabb, hogy bízzunk benne, hogy valóban errefelé vezet bennünket a 2012-es év keleti sárkánya. Mint tudjuk; a gondolatnak teremtő ereje van!

A HVG Nagyítás oldalon láthatsz képeket is a kínai újév eseményeiről.
Magáról a Holdújévről pedig igencsak bőven ITT olvashatsz.
Ha a saját kínai állatövi jegyedre vonatkozó éves előrejelzésre vagy kíváncsi, azt például a  bien.hu oldalon megtalálod. (A képre kattintva tudsz lépegetni a különböző jegyek között.)

Forrás:
Hoppál-Jankovics-Nagy-Szemadam: Jelképtár
Temesvári Gabilla: Mitikus állatok
wikipedia, chinesezodiac.com, about-sichuan-china.com, palfalva.hu, szammisztika.hu.

Az első kép eredetiének forrása a crystalinks.com oldal, a másodiké a freehdwall.com, a harmadiké a chinesefortunecalendar.com, az utolsóé a cover.me.

süti beállítások módosítása