Május közepére – mikor már épp kezdjük megszokni a cirógató napsütést - akárcsak most is -, lehűl az idő odakint; nem ritka, hogy jégeső esik, viharos szél tombol, éjjelre a talajmenti fagyok is visszatérnek.
Pedig ez a hónap a legjobb nevelő, hiszen már sokat süt a nap, ha esik az eső, az aranyat ér. A kora tavasszal éledező növények ekkorra már teljesen felébredtek. Sok virágunk virul már a kertben, a gyümölcsfákon gömbölyödik a majdani termés, érik az eper és a korai cseresznye, illatozik a bodza, a korán vetett borsót már lehet szüretelni, a zsíroskenyér mellé újhagymát és zsenge retket eszünk.
Az európai ember 100 évek óta tudja, hogy május 12-25. között jön a feketeleves, azaz a „megbékíthetetlen fagyosszentek”, akiknek napjain a bekövetkező lehűlés tönkreteheti az addig dédelgetett, kisarjadt rügyeket, a gyümölcs ültetvényeket, a veteményest. Már egy kezdő kertész is, tudja, hogy a fagyérzékeny paradicsom-, paprika palántákat, az uborkát, babot, büdöskét csak ezen napok elmúltával érdemes kiültetni. Az érzékenyebb, nemesebb szőlőfajták is veszélyben vannak, így ha májusi fagy érte a szőlőt, akkor abban az éveben „a fagyosszentek megszüreteltek”.
Feltehetően éppen ezért érdemelnek különös figyelmet ezek a napok, mert hirtelen lehűlés máskor is történik egy évben, de talán nincs akkora hatással az „életre”, mint ilyenkor. Az azévi jövendő termés féltése komoly aggodalom.
Ekkora tehető a 2 ókeresztény mártír és a püspök emléknapja. Szegények nem tehetnek arról, hogy a légben ekkor épp úgy alakul a nyomáskülönbség észak és dél között, hogy Európa ezen részén jön a lehűlés. Ezt a jellemző jelenségét nemcsak nálunk, hanem Ausztriában, Németországban és Lengyelországban is megfigyelték. Ott „Eismänner” ’jégemberek’ vagy „Die drei gestrengen Herrn” ’a három rideg nagyúr’ néven ismeretesek a FagyosSzentek és hasonló módon nem kedvelik őket. De kik is ők hárman?
A katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinat naptárreformja kitörölte őket a hivatalos kalendáriumokból. Hiába kerestem nevüket a szentek lexikonában, életükről, legendájukról csak pár mondatos leírásokat találtam. Pedig mindhármukhoz évszázadokon át imádkoztak a hívek közbenjárásukat, segítségüket kérve, templomok viselik a nevüket, történetírók tettek említést róluk. Mégis van egy feltevés, hogy nem is léteztek valójában.
Pongrác (május 12.)
Neve a Pancratius (latin) szóból ered, jelentése ’mindenható erő’. Más gondolkodás szerint a pan, ’egész’, a gratus a ’kedves’ és a cities ’hamarabb’ szavakból áll össze, azaz ’hamar egészen kedves’, ami arra utal, hogy Pongrác már gyermekkorában együttérző, lágy szívű volt.
A VI. században keletkezett szenvedéstörténete szerint Phrügiában (a mai Törökország területén) született (a legtöbb forrás szerint 290. körül, a Magyar Katolikus Lexikonban "260 körült" találtam) egy nemesi családban, de korán árvaságra jutott, így nagybátyja nevelte, akivel a keresztényüldözések idején Rómába települtek. Itt jutott hozzá komoly örökségéhez és találkozott a híveivel bujkálni kényszerülő Marcellinusz pápával. Pongrác komolyan gyakorolta a keresztényektől tanult hitet, elkötelezte magát mellette, így a pápa megkeresztelte. Hamarosan azonban elfogták őket és Pongráccal együtt a császár elé hurcolták. Diocletianus vallásuk megtagadását követelte a keresztényektől, aki nem engedelmeskedett, meghalt. A fiatal fiú az uralkodó előtt bátran védelmezte hitét és a keresztényeket, ezért 304-ben a többi fogollyal együtt lefejezték.
A késő középkorban Pongrácot a tizennégy segítőszent közé sorolták; fejfájáskor hívták segítségül, illetve esküszegés, hamis tanúzás ellen az ő nevére kellet esküdni.
Szervác (május 13.)
Neve a latin Servatius rövidülése, aminek jelentése ’a megmentett’.
Legendája szerint kisázsiában született a 300-as évek első felében, ősei állítólag rokonságban álltak Jézus családjával. Jeruzsálemben szentelték pappá, majd egy angyali megkeresés hatására a németalföldi Tongres városába költözött, hogy elfoglalja a megüresedett püspöki széket.
Korának, egyik jelentős egyházi személyisége volt, akinek jelentős szerepe volt a kereszténység terjesztésében, rengeteget utazott és részt vett számos zsinaton és egyházi gyűlésen. Lelkesen vitatkozott a keresztény vallás hittételeiről, sőt, üldözte azokat, akik másképp gondolkodtak, például az arianizmus híveit. (Ők úgy tartották, hogy Jézus nem egyenlő a Teremtő Istennel, ugyanolyan ember volt, mint mi.)
A hun és egyéb vándorló, portyázó barbár népektől tartva jobbnak látta, ha átteszi székhelyét az erősebb, fallal védett rajnavidéki Maastrichtba, ahol szintén a püspöki hivatalt látta el. Az ő közreműködésével építették át a város Jupter és Fortuna tiszteletére emelt római templomot, Miasszonyunk „A Tenger Csillaga” bazilikává.
A szent Utolsó zarándokútja Rómába vezetett, ahol a legenda szerint újabb látomása volt; ekkor kapta meg Szent Pétertől a mennyország kulcsát, hogy beengedhesse, akit jónak lát. (A kulcs az egyik fő attribútuma.) Rómából visszatérve 384. Pünkösd hétfőjén halt meg Maastrichtban, ami abban az évben május 13-ára esett.
Sírja fölé 560-ban bazilikát emeltek, ahol földi maradványait őrzik. Kriptája kedvelt zarándokhely, amit a gyógyulnivágyókon túl olyan neves személyiségek keresték fel, mint Martell Károly, Nagy Károly, II. és III. Henrik, Szt Norbert és Szt Bernát, II. János Pál pápa. Nevét viseli a grimbergeni Szent Szerváciusz apátság és a quedlinburgi Saint Servatius templom is, amik a román stílus legszebb németalföldi emlékei közé tartoznak. Szerváciusz Maastricht és Grimbergen városok védőszentje.
Századokon át Európa-szerte tisztelték; oltalmát kérték lábbajok, köszvény, hirtelen halál esetén, illetve patkányok, egerek ellen. Segítségül hívták szerencsés kezdet vagy termékenység érdekében is.
Bonifác (május 14.)
Latin férfinévként Bonifatius, ami a homo boni fati kifejezésből ered, jelentése a ’jó sors embere’, más fordításban ’jótevő’.
Bonifác Pongrác kortársa volt; Diocletianus császár uralkodása alatt élt, polgári életet egy Aglaida nevű nemes hölgy szolgálatában (akinek állítólag a szeretője is volt). Isten szavára aztán áttért a keresztény hitre és elhatározta, hogy bűnei bocsánatának érdekében felkeresi a keresztényülözésben áldozatul esett vértanúkat. Tarsusban találkozott még élő, szenvedő keresztényekkel, akiken segíteni próbált. Őt is elfogták és mert kitartott hite mellett, válogatott kínzásoknak vetették alá, de Bonifác az égre tekintve derűsen viselte a fájdalmakat. Végül 303. május 14-én lefejezték. Sok hitetlen tért meg Krisztus erejét látva a vértanúban. Rómában temettek el.
Már korábban is írtam, a keresztény ünnepek kapcsán, hogy azok különös módon visszavezethetők 1-1 pogány, vagy római ünnephez. Ez most sincs másképp…
A rómaiak Lemuralia (vagy Limuria) ünnepét éppen május közepén tartották. Az ünnepségsorozat lényege az elhunytak ártó szellemeinek kiengesztelése, a termésért való aggodalom. Ovidiusz szerint az ünnepet a városalapító Romulus indította el, hogy kibékítse meggyilkolt testvére, Remus szellemét.
Az ókeresztény vezetők igyekeztek a már létező pogány ünnepekhez igazítani a keresztény ünnepeket is, hogy a hitretérőknek könnyebb legyen az „átállás”. Így lett a római birodalom szintén halottak előtt tisztelgő Lemuralia ünnepe 609. május 13-tól Mária és a vértanuk ünnepe (ekkor szentelte IV. Bonifác pápa a Szent Szűznek és az összes mártírnak a római isteneknek épített Pantheont).
Amikor (a 8. században) az eredeti római ünnep már feledésbe merült III. Gergely pápa volt, aki november 1-én a mindenszenteknek szentelt egy kápolnát a Szent Péter bazilikában és áthelyezte ekkorra az emléknapjukat, amit az angolszászok Halloweenként emlegetnek.
A népi hiedelem szerint sokkal fantáziadúsabb a három fagyosszent története:
„Pongrác kánikulában subában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsipkedték a szúnyogok, ezért haragusznak ránk emberekre és évről évre visszajönnek, hogy bosszantsanak bennünket.”
Természetesen, népi megfigyelések is jócskán vannak:
- májusi csendes eső, növeli a vetést
- ha ilyenkor nagy a hideg, az ősz is hosszú lesz.
- száraz május, száraz esztendő
- ha májusban erősen halljuk a békákat kuruttyolni, úgy igen sok eső lészen
- ha május elején esik, úgy kevés borunk lesz
- nagyon meleg május után esős június következik
- ha májusban a tölgy szépen virágzik, és a cserebogár rajta tanyázik, gyakran fogunk hallani mennydörgést
- májusi meleg eső nagy termés, hideg eső rossz vendég
- sok bort hoz ám a három ác, (Pongrác, Szervác, Bonifác), ha felhőt egyiken se látsz
- Szervác, Pongrác, Bonifác megharagszik, fagyot ráz
- Pongrác, Szervác, Bonifác, Zsófia is lehet gyász
- Szervác, Pongrác, Bonifác, mind a fagyos szentök, hogy a szőlő el ne fagyjon, füstöljenek kendtök
Ha már rigmus...nekem személyt szerint Csukás István pár sora tetszik nagyon:
"...még jönnek a fagyosszentek,
fagyot hoznak, rendet tesznek,
fagyos ujjal ölelgetnek."
(Harangvirág, meggyfa)
Forrás: Magyar katolikus lexikon, Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium, Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium,
Diós István: A szentek élete, Leganda Aurea (mek.niif.hu), Magyar néprajz VII.
A képek eredetijének forrása: a wikimedia.org oldal.
Megjegyzés: Furcsa módon nem emlékeztem rá, hogy egyszer már (8 éve...) utánajártam a fent tárgyalt szentek kilétének és a májusi időjárási furcsaságoknak, amiről AZ ALÁBBI bejegyzés született akkor...Úgy érzem, nem sokban ismétlem akkori önmagam, ezért hát maradjon ez az esszé is...ha már megírtam...:)
Hozzávalók
A lisztben elkeverem a sütőport, vaníliát és egy csipet sót.
Naponta egyszer (leginkább kora délután, de lehet máskor is :) egy kozmetikai korongra locsolva áttisztítom vele az arcomat, hagyom egy kicsit a bőrömön, majd langyos vízzel leöblítem.
Jelentése
A 
Lisztezett felületen a tészta kb. ¾ részét lappá nyújtom és egy 25 cm átmérőjű pitetálba (vagy közepes méretű tepsibe) nyomkodom.
500 g liszt (300 g sima + 200 rétesliszt)